Végre elérkezett 2012. január 21-e, már nagyon vártam ezt a napot, hiszen ezzel az eseménnyel indul számomra minden év. Ez az első szervezett túra, amin részt veszek, immáron 5 éve minden januárban, családdal, rokonokkal, barátokkal.
Sajnos azt kell, hogy mondjam, a sorszám kötelez, avagy néha a babona úgy tűnik, igazolja magát. Pontban 8 órakor megérkeztünk kedvesemmel és édesanyjával az általános iskolába, ahol zajlott a regisztráció. Meglepetésemre sok barátunk, aki velünk indult, már túl is volt a kötelező papírmunkán, és a térképét szorongatta a kezében. Egy kézfogás erejéig sikerült találkozni bajai ismerősökkel is. Majd amíg vártam a a sorban, vad telefonálgatásba kezdtem, mert édesanyámék még mindig nem értek be regisztrálni, mint utóbb kiderült a székesfehérvári kontingensnek volt egy kis fennakadása.
Miután kézhez kaptuk a térképeket elindultunk a buszmegállóba, ámbátor a kedves buszsofőr bácsi nem vette észre azt a cirka 30-40 túrázót, akik közeledtek a várakozó tömegközlekedési eszköz felé, és szépen üresen elindult, kb. 25-30 méterre lehettünk a buszmegállótól. Kicsit bosszankodtunk, előkerültek a negrok, csokigolyók – nem baj, 15 perc és jön a következő különjárat. Öröm az ürömben, hogy így legalább együtt tudtunk rajtolni édesanyámékkal.
Kis társaságunk 17 főt számlált az elején. Ám az első pont előtt Inci néninek beállt a dereka, ezért még az elején feladni kényszerült a túrát. Kedvesem, jómagam és nyolc jó barátunk ez idő alatt megmásztuk a Gurovicát, és igencsak lehagytuk anyukámékat. Majd némi egészségügyi szünet után (a sör, az sör) párommal kicsit mi is lemaradtunk, ekkor megláttuk, hogy Klau anyukája jön felénk, ezért bevártuk őt, majd barátaink után eredtünk, ők az első ellenőrzőpontnál (továbbiakban: EP) bevártak minket. Pecsét, csoki, irány tovább, nosza rajta!
Az első és második EP között egyik túratársunk kissé lemaradt, majd fény derült az okra is, begörcsölt a talpa, ezért nem tudott ráállni a lábára. Gyorsan szereztünk neki egy túrabotot, majd még egyet, majd elhagyva a 2. EP-t (ez csak lyukasztós volt) megállapodtunk, hogy a következőnél autós mentést kérünk a számára. Három kilométert tettünk meg így (Zsóka, kitartásból 5-ös!), dombról le, dombra fel, sárban dagonyázva. Barátainktól teljesen leszakadtunk, végül anyukámék 1 km-re a 3. EP-től beértek minket, így újból kilencen lettünk.
Úgy hatott ez ránk, mint egy depóautó, egy kis házi szilvából, és szekszárdi vörösből új energiát nyerve másztuk meg az utolsó saras emelkedőt a harmadik pontig. Itt a szervezők látták, hogy autós mentésre lesz szükségünk, egyből be is huppantottuk barátunkat egy szép fehér összkerekes szörnyetegbe. Térkép pecsétel, alma felkap, majd irány a forralt bor. Ám sajnos ez elfogyott pont akkor, amikor odaértünk – nem baj – egy fél bögrével csak sikerül összekanalazni az aljáról, kicsit hígítva a teával, igazán jóleső lélekmelegítő hatása volt.
Ennél a pontnál csatakozott hozzánk Pityu barátom is, így kiegészülve tettük meg a maradék túrát, ez különösebb kihívást sajnos nem nagyon jelentett, végig a dombháton haladtunk, egy elég széles úton, a 4. EP-ig. Itt már a szántót/mezőt választottuk, hisz kevésbé volt saras, mint az előttünk szétdagonyázott turistaút. Még 6 km volt vissza a túránkból, mely háromnegyede már civilizált környezetben történt, a tanyavilágban, és a városban. Végül azért csak beértünk a célba, és megkaptuk a kitűzőt, emléklapot. Egy kis forralt bor/tea, és néhány szelet zsíros kenyér után, azért élményekkel tele indultunk haza.
Kicsit csalódott voltam az útvonalat illetően, 18.14 km-t tettünk meg 200 méteres szintemelkedéssel, a Szekszárdi-dombságban. Túl sokat mentünk betonúton, tanyavilágban, szántó/mező mellett. Effektív egy 4,5 km-es szakasz volt az, amit kirándulóként nagyon élveztem és tetszett. Egy 2 km-es szakaszt oda-vissza is meg kellett tenni, ráadásul egy nem is túl látványos rész volt a dombháton. De ez látszik a mellékelt térképen is. Ezerszer több potenciál van a Szekszárdi-dombságban...
A társaság jó volt, sajnálom, hogy ennyire elszakadtunk a barátainktól, de ez a körülményeket ismerve, elkerülhetetlen volt. Azóta a túratársaink jobban vannak, és Zsókának, amiért ilyen kitartó volt végigvittük a térképét, és elhoztuk neki is a jelvényt!
Gyönyörű, szikrázó napsütéses időt fogtunk ki, a levegő is enyhe volt, sajnos ennek a következménye az volt, hogy egyes szakaszokon rendkívül saras, dagonyás, csúszós lett az út. Karácsonyra kapott kamáslim jól teljesített, a bakancsom is megfelelőnek bizonyult, pedig nem kíméltem, volt, hogy sípcsont középig gázoltam a pocsolyákban, pont ideális körülmények voltak a számomra a teszteléshez.
Mindent összevetve, és felülemelkedve azon, hogy számomra az útvonal dögunalom volt, merem azt mondani, hogy Veletek, jövőre, ugyanekkor, ugyanitt, irány a 14. Bartina túra (számomra sorban a 6.)!
A szervezőknek köszönjük a befektetett energiát, de jövőre már nem a megszokott úton szeretnék hazajönni! :) :)
A mellékelt fotókat nagynéném, Tóth Rózsa, és jómagam fényképeztük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tarzi 2012.01.23. 17:16:33
Pontos adatom még nincs róla hogy hányan vettünk rajta részt, de 547 fő volt az előnevező :)
Tarzi 2012.01.24. 11:36:02
- a 15 km-es távon 527-en indultak,
- a 30 km-t 172-en teljesítették, és
- 87 induló volt a maratoni távon (42 km)." - IFU Hírlevél